Megemlékezés Istóczy Győzőre – 2020. November 7. – Budapest

178 éve, 1842 november 7-én született Istóczy Győző, fajvédelmünk úttörője. 1880-ban létrehozta a Nemzsidók Szövetségét, majd 1883. október 6-án az Országos Antiszemita Pártot, mely az 1884-es választásokon 17 képviselőt juttatott be az Országgyűlésbe.

Az Országos Antiszemita Párt parlamenti felszólalásainak gyűjteménye itt érhető el:
Letöltés


Ünnepi beszéd Istóczy Győző sírjánál



A Magyarelvű Mozgalom megemlékezett Istóczy Győző sírjánál. A résztvevők a Fiumei úti sírkert bejáratánál gyülekeztek, majd 15:00-kor vonultak a sírhoz, ahol elhelyezték koszorújukat és mécseseiket, majd az Örökzöld Október Egyesület elnöke, Papp Tibor Károly, elmondta ünnepi beszédét.


Kedves Bajtársak, Testvérek!

Istóczy Győző – születési nevén Viktor – 1842. november 7-énszületett a Vas vármegyei Szentkereszten. Édesapja Istóczy Antal, Vas vármegye másodügyésze, édesanyja Egerváry Franciska, mindketten római katolikusok voltak. Az Egerváry család birtokát és a kastélyt, ahol Istóczy felnőtt, a közeli Dömötöriben találjuk.

Az Istóczyakról 1538-ból vannak az első feljegyzések. A család a nevét a Kanizsa melletti Istócról kapta, amely évszázadokkal ezelőtt elpusztult. A címerlevelet 1575-ben Istóczy Lukács kapta I. Miksa királytól. A családi címer kék mezőben zöld halmonálló griffmadár, amely három rózsát tart.

Az Egerváryak családfájukat 1073-ig viszik vissza. Mindig élénk szerepet vállaltak Vas vármegye életében. Sokan közülük magas méltóságokat töltöttek be.

Miután édesapja korán elhunyt, a kis Viktort az édesanyja körültekintő és gondos nevelésben részesítette. A sokoldalú érdeklődés és nagy tudásszomj már kisdiák korában jelentkezett. A középiskolát Szombathelyen végezte kiváló eredménnyel. Elsőrangú érzéke volta zenéhez és a festészethez. Írói képességei is korán jelentkeztek. Barátaival és iskolatársaival már diákkorában újságot szerkesztettek és adtak ki. Később a budapesti lapokban is jelentek meg elbeszélései és fordításai. Szombathelyen nagy sikerű nyilvános hangversenyeket is tartott. Nagyszerű sportember volt, egyidőben a megyei sport- és tornaegylet elnöke. Nagy műveltsége, lekötelező finom modora miatt közkedvelt tagja volt a társaságoknak. A középiskola elvégzése után Budapesten és Bécsben hallgatott jogot. Vizsgáit mindig kitüntetéssel tette le.

Édesanyja azt szerette volna, ha átveszi a családi birtokot és otthon gazdálkodik, de a fiatal Istóczynak más tervei voltak. Ha odahaza volt, édesanyja sokszor kérte, nézzen kissé utána a gazdaságnak. Istóczy nyomban eleget is tett a kérésnek, de kabátja alatt mindig ott volt egy-két könyv is, és letelepedve valamelyik csendes zugban, tanulásba merült. Édesanyja nem egyszer emlegette is félig tréfásan: „Nem tudom semmi hasznát venni ennek a Viktornak.”

Mindig, mindenben teljes és alapos ismeretre törekedett. Később, amikor mára közéleti harcok kellős közepében volt és rövid pihenőre hazatért Dömötöribe, minden kis szabadidejét önmaga továbbképzésére fordította.

Egyetemi tanulmányai befejezése után ismeretei kiszélesítése és nyelvtudása tökéletesítése céljából külföldön tett nagyobb utazásokat. Járt Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban és Angliában. Bámulatos volt a nyelvérzéke. Valamennyi nagy európai nyelven kívül beszélt még latinul és héberül is, élete utolsó éveiben pedig oláhul tanult.

Arcvonásai markánsak voltak, szemeiből jóság és erő sugárzott. Szívélyes és közvetlen volt azokkal szemben, akiket bizalmába fogadott. A zajos, hangos társasági életet sohasem kedvelte, legjobban a csendes magányt szerette. Baráti körben szellemes és érdekes társalgó volt. Érzékeny lelkű volt, rajongásig szerette édesanyját és féltő gonddal vette körül családját. Egész közéleti pályája alatt a legteljesebb önzetlenség vezette.

Az anyagi szempontok mindig háttérbe szorultak nála. Alaptermészete volt a pontosság és a lelkiismeretesség. A lehető leggyorsabban intézte el a feladatait.

Mindvégig a lehető legegészségesebb életmódot folytatta. Alkoholt nem fogyasztott és tartózkodott mindenféle izgatószer élvezetétől.

Ha rosszul is esett neki a meg nem értés, ennek nem személyes okai voltak. Népének tragikus sorsa bántotta őt. Mindig rendíthetetlenül hitt a maga küldetésében. Baráti és családi körben sokszor mondta, hogy eljön az idő, ha nem is az ő, hanem az őt követő második, vagy a harmadik generáció életében, amikor eszméi szükségszerűen győzedelmeskednek. Sohasem a hírnév és a hiúság vezette. Tetteiben mindig a magasabb szempontokat tartotta szem előtt. Akik közvetlen közelről igazán megismerhették, falujának, választókerületének népe, barátai, hívei mindvégig ragaszkodtak hozzá és hűségesen kitartottak mellette.

Tanulmányait befejezve közszolgálatba lépett. 1867-ben Vas vármegye aljegyzője, 1868-ban törvényszéki bíró, 1872-ben a vasvári járás szolgabírája lett. Ez alatt az öt esztendő alatt olyan események játszódtak le életében, amelyek döntő módon megszabták politikai állásfoglalását és törekvéseit, kiformálták gondolkozásmódját, meghatározták életfeladatait és célkitűzéseit.

Fiatal korában – mint ő maga írta – telítve volt a korabeli divatos liberális eszmékkel. Rokonszenvet érzett a zsidóság iránt is. Tevékenyen kivette részét az első zsidó megyei tisztviselő megválasztásából. Közben azonban olyan események történtek, amelyek egészen átalakították világfelfogását. Felnyíltak a szemei, egy eddig ismeretlen, rejtett, titokzatos világ tárult fel előtte és meggyőződéses antiszemita lett. Írásaiban, visszaemlékezéseiben csak röviden érinti ezeket az eseményeket. Az úgynevezett baltavári ügyet csak egyik sajtóperének esküdtszéki tárgyalásán ismertette kissé részletesebben. Vallomásában elmondta, hogy 1870-ben, mint törvényszéki bíró vezette a baltavári uradalom árverését. Az árverés során az egyik megyebeli dúsgazdag zsidó család tagja félrevezette Istóczyt, saját neve helyett a távollevő apja nevét mondta be, aki azután azon a címen, hogy fiától az írásbeli meghatalmazást nem kérték, az árverést megsemmisítette. A bécsi zsidó nagykapitalisták megbízottja megkísérelte Istóczyt nagyobb összeg felajánlásával arra bírni, hogyne ártsa bele magát tovább az ügybe. Miután Istóczy nem adta oda magát eszköznek ehhez a becstelen és közönséges játékhoz, így megindult ellene a késhegyig menő harc. A hamis és valótlan tanúvallomások alapján megsemmisített árverés miatt – miután az újabb árverésen jóval alacsonyabb összeget lehetett elérni – a károsult hitelezők 60.000 forint erejéig kártérítési pert indítottak Istóczy ellen. Ez a per Istóczyt anyagilag és erkölcsileg egyaránt teljesen tönkre tette volna. Hogy a támadást kivédje, csalási bűntetőpert indított az árverésen apja nevét jogtalanul használó zsidó ellen. Most nemcsak a szombathelyi, hanem egész Vas és Zala zsidósága összefogott Istóczy ellen. A hamis tanúvallomások egymást érték, úgyhogy 1874-ben az eljáró bíróság az ítéletében felmentette a zsidót a csalás vádja alól és az árverés megsemmisítésével előállott 60.000 forintnyi kárukért a vagyoni felelősséget Istóczyra hárította. Végül is a Kúria ítélete mentette meg Istóczyt a teljes anyagi és erkölcsi megsemmisüléstől. A Kúria csalás bűntettében bűnösnek mondta ki a hamisan árverező zsidót és az okozott károkat teljes egészében rá hárította. Istóczy tehát hosszú esztendők kemény küzdelmei után végülis győztesen került ki a zsidó pénzhatalmakkal vívott küzdelemből.

Azok a tapasztalatok, amelyeket ebben a harcban szerzett, nagy elhatározásokat érleltek meg lelkében.

Istóczy a személye, becsülete, vagyona ellen éveken át folytatott kíméletlen zsidó hajsza során alaposan megismerhette a zsidók természetrajzát, a zsidó szolidaritást, amely, ha zsidó ügyről van szó, nem ismer senkivel szemben sem irgalmat. És amikor a Gondviselés akaratából sikerrel kivédte az ellene intézett támadásokat, habozás nélkül levonta ennek az ügynek a tanulságait. Tisztában volt azzal, hogy az ő ügye nem egyedülálló eset, ehhez hasonlók mindennap előfordulnak szerte az országban. Arra gondolt, hogy ha neki sikerült is kiszabadulni a félelmetes polipkarokból, hányan nem tudnak menekülni? Nyomorultul elvesznek, elpusztulnak a telhetetlen Moloch gyomrában.

Első feladatának azt tartotta, hogy öntudatra ébressze a magyar társadalmat. További célja az volt, hogy az öntudatosított tömegeket politikai tömegerővé szervezze. Miután barátai, nem utolsó sorban Deák Ferenc tanácsára otthagyta a közszolgálatot és a rumi kerületben deák-párti programmal bekerült a parlamentbe, valóban hozzáfoghatott politikai terveinek és céljainak megvalósításához. Új hivatását is nagyon komolyan vette. Idejét megosztotta kerülete és a parlament között. Hetenként tartott pártnapot. Választóival mindig a legszorosabb kapcsolatot tartotta fenn. Deák Ferenccel való barátsága, valamint széles körű jogi és közgazdasági tudása pártjában nagy tekintélyt szerzett neki. Deák igen sokra értékelte a tehetséges és szorgalmas, fiatal képviselőt, még Erzsébet királynénál is kihallgatást eszközölt ki számára.

Istóczy közjogi tekintetben – mint általában a nyugati vármegyék politikai vezető rétege – az Ausztriával és az uralkodó házzal való kiegyezés és megbékélés mellett foglalt állást. Egész politikai pályája alatt hű maradt ezekhez az alapelvekhez. Ez a felfogás azonban nem politikai rövidlátás vagy elfogultság eredménye volt. A kiegyezés híveként is mindig sürgette a magyar szuverenitás teljes helyreállítását, az önálló vámterületet, a külön bankot és nemzeti hadsereget.

Képviselővé választása után Pestre költözött és haláláig itt élt. Politikai munkássága egészen a fővároshoz kötötte. De ha tehette, ha kis szabad ideje volt, ha nyugalom után vágyott és pihenni akart, hazatért Dömötöribe, az öreg kúriába. Éveken keresztül minden idejét képviselői, törvényhozói munkájának szentelte. Szorgalmasan látogatta az üléseket, mindig szoros kapcsolatban volt választóival, gyakran felkereste kerületét.

A 1877-ben vette feleségül Pászthory-Tóth Annát. Ebből a házasságból 6 gyermek: 4 leány, Matild, Hermin, Róza és Mária, valamint 2 fiú, Imre és Dezső született.

A Deák-párt megszűnése, illetve beolvadása után ő is a Szabadelvű Párthoz csatlakozott. Egészen 1882-ig ennek a kötelékébe tartozott, míg a tiszaeszlári bűntény és az oroszországi zsidók bevándorlásának állandósulása miatt felzaklatott országos közhangulat nyomása alatt, a képviselőházban lejátszódó összecsapások lehetetlenné tették számára, hogy továbbra is egy olyan pártnak legyen a tagja, amelyben zsidók is vannak.

Istóczynak az a törekvése, hogy az 1881-es választásokon egy antiszemita párt is részt vegyen, nem járt sikerrel. Egyelőre csak arról lehetett szó, hogy kormánypárton és ellenzéken belül minél több antiszemita érzelmű képviselő kerüljön be a Képviselőházba. Istóczy a maga rumi választókerületében negyedszer lépett fel. A június 24-én tartott választáson ismét Istóczy győzött. Erről a választásról szóló egykorú tudósítások színesen számolnak be arról a lelkes hangulatról, amely az egész választókerületben Istóczyval szemben megnyilvánult. A zsidóság nagy pénzösszegeket dobott harcba, hogy gyűlölt ellenfelét kibuktassa a Képviselőházból. Volt itatás, vesztegetés, szavazatvásárlás, de mindhiába. Istóczy biztosan tartotta a pozícióját, vele volt jóformán az egész kerület nemzsidó értelmisége. De nagy buzgalommal dolgoztak megválasztása érdekében a nők is, akiknek soraiból leglelkesebb hívei kerültek ki. Van egy kortesnóta, amely érdekesen világítja mega néphangulatot:


Vakaródznak a zsidók
Hogy kiürül a fiók
De ha fizet is Mózsi
Követ lesz az Istóczy

Hepp Mózsi, ha fizetsz is
Nem potya az, mert azt is
A mi zsebünkből vetted
Istóczy lesz a követ

A zsidópénzt megisszuk
Másra nem is fordítjuk
De ha ittunk eleget
Istóczy lesz a követ

Mit használna az nekünk
Ha zsidóhoz szegődünk
Kiszínák a vérünket
Hej, Istóczy lesz követ!

1882. június 7-én a tiszaeszlári ügy izgalmaitól túlfűtött hangulatban került sor a Képviselőházban Szatmár vármegyének az oroszországi zsidók bevándorlásának korlátozását sürgető feliratának tárgyalására. A második vitanapon Istóczy után a zsidó Wahrmann Mór szólalt fel és óvatos beszédben, lehetőleg kerülve az oroszországi zsidók bevándorlásának kérdését, igyekezett a kérvényi bizottság elutasító javaslata mellett hangulatot csinálni. Beszéde végén az utolsó mondatban egy Istóczyra nézve súlyosan sértő, ízléstelen kifejezést használt. Istóczy segédei útján elégtételt követelt, ezt azonban Wahrmann megtagadta. Istóczy az Országház olvasótermében találta meg a zsidót és nyakon vágta. Pár nappal később a felek pisztolypárbajt vívtak Ercsiben, sebesülés azonban nem történt. Istóczy levonta a következtetéseket és kilépett a zsidókkal és zsidóimádó árulókkal teletűzdelt Szabadelvű Pártból.

Istóczy az országszerte megnyilvánuló és sokféle formában kifejezésre jutó zsidóellenes közhangulatból arra következtetett, hogy elérkezett az ideje a külön antiszemita párt megteremtésének. A szabadelvű és a függetlenségi pártból kilépő politikai barátai közreműködésével 1883. október 6-án megalapította az Országos Antiszemita Pártot. Nagy erővel látott neki a párt megszervezéséhez. Az új mozgalomnak nemcsak a kezdeményezője, de a legnagyobb tekintélye, a lelke és mozgató rugója is ő volt. Amikor később személyi okokból kilépett a pártból, az nemsokára fel is bomlott.

Ezekben az években a pártélet és a pártszervezés mellett nagyon lefoglalta őt havi folyóiratának, a 12 röpiratnak a szerkesztése, amely sok ezer példányban jelent meg és az egész országban el volt terjedve. A lapszerkesztést mindig nagy gonddal és körültekintéssel végezte, minden apró-cseprő dolognak maga nézett utána.

Belső viszályok a fokozódó külső nyomás és a kedvezőtlen általános politikai viszonyok következtében, az antiszemita párt néhány esztendei kemény helytállás után felbomlott. Az 1884-es választások nem hozták meg a remélt eredményt. Főként azért, mert hiányoztak a pártszervezetek, nem volt a pártnak sajtója, nem rendelkezett elegendő anyagi erővel és nem volt megfelelő számú képviselőjelöltje sem. Másrészt felvonult ellene az egész hivatalos közigazgatási szervezet, a zsidóság hatalmas tőkeereje és a hazug sajtópropaganda. A függetlenségi és a szabadelvű párt hallgatólagos választási megegyezést kötött az antiszemita párt ellen. Minden olyan kerületben, ahol antiszemita jelölt lépett fel, a két nagy párt közül csak az egyik állított jelöltet, ahol pedig ez nem volt keresztülvihető, ott a pótválasztáson támogatták egymást.

Ilyen körülmények között az eredmény nem lehetett kétséges. Az antiszemita párt vezető egyéniségei bekerültek ugyan a parlamentbe, de a képviselőik száma oly kevés volt – összesen 17 – hogy nagyobb parlamenti akciók kezdeményezéséről már eleve le kellett mondaniuk.

Istóczy és vele együtt pártja élesen szembe került korának két vezető magyar politikai egyéniségével, Kossuth Lajossal és Tisza Kálmánnal.

Kossuth nem tudta megbocsátani Istóczynak, hogy a közjogi kiegyezés hívének vallotta magát. A függetlenségi pártnak küldött választási üzeneteiben bár elismerte, hogy van zsidókérdés és a zsidóság további bevándorlását meg kell akadályozni, mégis Istóczy és az antiszemita párt ellen foglalt állást. Kossuthnak ezt az állásfoglalását a többnyire zsidó irányítás alatt álló függetlenségi irányú budapesti és vidéki lapok kiemelve és felnagyítva vitték olvasóik elé. A hatás természetesen nem maradhatott el.

Tisza Kálmán viszont meggyőződéses, őszinte zsidóbarát volt, akinek közvetlen környezetében és legközvetlenebb tanácsadói között is voltak zsidók. Nemcsak nem tudta megérteni Istóczyt, de gyűlöletet érzett iránta. Érezte benne a nagy és veszedelmes politikai ellenfelet, sokszor talán maga is érezte igazságainak meggyőző, lenyűgöző erejét. Azon felül Istóczy zavarta politikai elgondolásait, megnehezítette a nemzetközi zsidó pénzemberekkel folytatott, államkölcsönökre vonatkozó tárgyalásait. Tisza olyan mély elfogultsággal és ellenszenvvel nézte Istóczyék kísérleteit, politikai szervezkedésüket, hogy semmiféle eszköz alkalmazásától sem riadt vissza, ha azzal elérhette megsemmisítésüket.

Pártjának gyenge választási eredménye Istóczyt nagyon elkedvetlenítette. Az is bántotta, hogy a párton belül a függetlenségi és a kiegyezési csoport között állandósultak a súrlódások. Kilépett az általa alapított pártból és néhány meghitt barátjával minden tekintetben egységes elvi alapon álló, új antiszemita pártot alakított. De ez a kísérlet sem járt sikerrel. Lassan visszahúzódott a közéleti szerepléstől, de egyénileg mindvégig kitartott politikai programja mellett. Hirdette az antijudaizmust és az ezzel összefüggő szociális és közgazdasági programot.

Rendszeresen és nagyon sokat dolgozott. Mindig tanult, tovább képezte magát. Hatalmas könyvtárában összegyűjtötte korának egész antiszemita irodalmát. Antiszemitizmusa nemcsak politika jelszó volt nála, családját és egész környezetét ilyenné formálta. Óvakodott zsidókkal bármiféle kapcsolatba is kerülni.

Az antiszemita párt bukása után ügyvédi irodát nyitott. Ez a foglalkozás azonban nem illett az egyéniségéhez. Zsidóktól szorongatott szegényebb ügyfeleit ingyen segítette. Azonban emberszeretetével és jóindulatával sokan visszaéltek, így aztán nem csoda, ha a végén ráfizetett az irodájára, ahelyett, hogy az jövedelmet hozott volna.

A 12 röpirat megszűnte után jogi és közigazgatási szaklapot adott ki. Ez a lap törvények és rendeletek tára volt, megfelelő magyarázatokkal. Egészen haláláig kiadta. Közben latinból fordított zsidó tárgyú történeti munkákat. Két füzetben is megírta politikai visszaemlékezéseit. Drumonték és Luegerék sikereit látva, egyszer-kétszer megkísérelte még nálunk is feltámasztani a politikai antiszemitizmust, de sikertelenül.

Sok csalódást és megpróbáltatást mért rá az élet, de keményen állta ezeket a csapásokat. Vigasztalást talált családjában, munkájában. Azonban családját is egymás után érték a tragédiák. 1897-ben 18 évesen meghalt Imre fia. Ez a haláleset nagyon megrendítette. 1908-ban vesztette el Matildot, majd 1911-ben hűséges feleségét is. 1915-ben másik fia, Dezső is követte a nem sokkal korábban elhunyt Édesapját.

Bár rendületlenül hitt eszméi és tanításai igazságában, abban, hogy egyszer egy nagy földindulás után eljön eszméinek beteljesülése, mégis – különösen élete vége felé – kimondhatatlanul fájt neki a közöny és a mellőzés, amely körülfogta.

Istóczy Győző elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ő volt a tudatos magyar fajvédelem első apostola. Az általa kijelölt utat járta Prohászka Ottokár, a Napba öltözött forradalmár, Áchim András, a nagy tekintélyű parasztvezér, vitéz Gömbös Gyula, a fajvédő vezér, a magyar nemzetiszocialisták Böszörmény Zoltántól Imrédy Béláig, és vértanú Nemzetvezetőnk, Szálasi Ferenc. Ezt az utat járjuk mi is, Becsülettel és Hűséggel, hogy a Magyarelvűség elérje célját, kiteljesedjen a magyarelvű Hungária valóságában, hogy a magyar nép végre boldogan élhessen a saját őshazájában!

Úgy legyen! Kitartás!

2020.11.07

Magyarelvű Mozgalom

Kitartás!

Vélemény, hozzászólás?