Becsület Napi közvetítés – 2021


Kedves Bajtársak!

Elnézést kérünk a késedelmes feltöltésért. Nem rajtunk múlott.
Az online közvetítés kezdete előtt megjelent a rendőrség.
Miután szembesültek azzal, hogy mire készülünk, betelefonáltak a BRFK-ra, ahonnan azt az utasítást kapták, hogy nem tarthatjuk meg a tervezett műsorunkat, még online sem.
Hosszas egyeztetés után a BRFK engedélyezte a jelenlévő szervezeti vezetőknek és a technikai személyzetnek, hogy elhelyezzék a kegyelet koszorúit és mécseseit. A megemlékező beszédeket különböző helyszíneken rögzítettük, így a filmünk elkészítése is sokkal több időt vett igénybe a tervezettnél.
Azért is elnézést kérünk, hogy néhány esetben gyengébb minőségű kép- és hang felvételek készültek, ugyanis a megváltozott körülmények miatt nem használhattuk a technikai felszerelésünket.

Az élő adás ötletét végül elvetettük, célszerűbbnek találtuk, ha reggel 10-kor leforgatott és ezután összevágott anyagot osztunk meg 3 órakor. Ám közbeszólt a rendőrség, majd pedig az utómunkálatok is tovább tartottak a tervezettnél. Ennek ellenére még az este folyamán elérhető volt a videó.
Ám pár nappal később megállapítottuk, hogy a videó további korrigálásra szorult, ezért a végleges változatot csak most tudtuk feltölteni.

Kitartás!

Magyarelvű Mozgalom

Kitartás!